Házinyúl Archívum - Autovakcina

A házinyulak pasteurellosisa a nagyüzemi, tömeges tartás körülményei között kedvező esetben csupán enyhe orrfolyásban, tüsszögésben („fertőző nátha”), máskor viszont súlyos gennyes tüdőgyulladás, illetve septikaemia formájában jelentős veszteségeket okoz. A kórokozó a Pasteurella multocida ssp. multocida (1, 3, 13, 2, 4, 9-es biotípus), ill. a P. multocida ssp. septica 6-os biotípusa. Főleg az A, az F és a D buroktípusok fordulnak elő hazai viszonyok között. Alkalmanként a fertőzéshez Bordetella bronchiseptica törzsek is társulhatnak, de önnállóan is elő tudnak idézni hasonló tüneteket. Előfordulnak kevert fertőzések is. A P. multocida törzsekkel a házinyulak életük első heteitől kezdődően már az anyjuktól vagy a szomszédos almoktól fertőződnek, rendszerint aerogén úton. Az orrtamponokból végzett bakteriológiai vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az élet első heteiben a szopósnyulak fertőzöttségének mértéke általában nem haladja meg az 5–10%-ot, a fertőzöttek állományon belüli aránya azonban az életkor előrehaladásával fokozatosan nő és a 3 hónapos korra eléri, illetve meghaladhatja a 80%-ot. A fertőzést a betegségen átesett vagy tünetmentes baktériumhordozók tartják fenn. Azokban az állományokban, amelyekben a betegség már egyszer megjelent, a fertőzés tartósan jelen marad és évről évre rendszerint jelentős elhullásokat okoz. A klinikai tünetek megjelenését és súlyosságát jelentősen befolyásolják hajlamosító hatások. Közülük a zsúfolt elhelyezés, a nedves, hideg, ammóniával terhelt légterű istállók és a választáskor a nyulak összekeverése a legfontosabbak. A betegség többnyire már a 4–5 hetes szopósnyulakban megjelenik, tömeges elhullást azonban rendszerint 2–3 hónapos süldő nyulakban okoz. A felnőttek megbetegedése általában szórványos. A tünetek savós, nyálkás orrfolyással, kötőhártya-gyulladással, könnyezéssel, tüsszögéssel kezdődnek. Néhány nap elteltével az orrfolyás gennyessé válik, és a folyamatnak a tüdőre való ráterjedésével egyre fokozódó nehezített légzés alakul ki. A betegek a súlyos fokú bronchopneumonia miatt előbb-utóbb megfulladnak. A betegek egy részében a baktériumok a vérpályába is bejutnak, szétszóródnak, ezekben a közép-, illetve a belsőfül gyulladása miatt ferde fejtartás, a bőr alatti szövetekben tályogok, pyometra, orchitis stb. is kialakulnak. Az elhullott állatokban gennyes bronchopneumoniát látunk, a tüdő nagy területei tönkremennek. A kórjelzés a betegség jelentkezésének a körülményei, a klinikai tünetek és a kórbonctani elváltozások alapján nem nehéz. Az orrváladékból, illetve a tüdő szöveteiből a P. multocida, alkalmanként egyéb baktériumok (B. bronchiseptica) kitenyészthetők. Az előrehaladottan beteg állatokat ki kell selejtezni, a többieket egyedileg és ivóvízben vagy takarmányban adott antibiotikumokkal is célszerű 4–5 napon át gyógykezelni. A gyógykezeléstől csak akkor várható eredmény, ha egyúttal a hajlamosító hatásokat is megszüntetjük, mert enélkül a tünetek a gyógykezelés elhagyása után néhány héttel ismét megjelennek. A gyógykezelés ellenére a betegségen átesett állatok jelentős része baktériumürítő marad. Az ilyen állományokból nem célszerű tenyészállatokat megtartani. A betegség megelőzésében döntő a hajlamosító hatások elkerülése. A veszteségek csökkentésére kipróbáltak a P. multocida A és D buroktípusú törzseit (és egyes országokban Bordetella bronchisepticát is) tartalmazó vakcinákat. Ezekkel a vakcinákkal a 6–8 hetes korú süldőket célszerű 3 hetes időközzel, kétszer egymás után oltani. A vakcinázás jó higiéniai körülmények között tartott állományokban csökkenti a megbetegedettek számát. Kis tenyészetekben esetenként sikerül P. multocidától mentes állományok kialakítása. A tenyészcélból kiválogatott valamennyi egyed többszöri, orrtamponból végzett bakteriológiai vizsgálatával, izolált elhelyezés mellett meg lehet szabadulni a fertőzéstől.