Szarvasmarha betegségek

A szarvasmarha fertőző keratoconjunctivitise


Főként legelőn tartott szarvasmarhák betegsége, amely többnyire nyáron fordul elő és fiatal állatokban járványos jelleget ölthet. Előfordulás. Világszerte előfordul, tömeges jelleggel főként a meleg égövi országokban. Különösen gyakran észlelik Észak-Amerikában és Ausztráliában, legelőn tartott csordákban, de nálunk sem tartozik a ritkaságok közé (Keleméri, 1974; Nagy, 1977). Jóval ritkábban ugyan, mint szarvasmarhában, de idehaza is észleltük enyhe formában, juhállományokban is. Kóroktan. Szarvasmarhában az esetek többségében a kórokozó a Moraxella (M.) bovis, a beteg állatok kötőhártyájáról azonban gyakran egyéb kórokozók, így mycoplasmák (pl. Mycoplasma bovoculi, M. conjunctivae), a Chlamydophila psittaci, esetenként különféle vírusok (pl. adenovírusok, a szarvasmarha fertőző rhinotracheitisének a vírusa stb.) is izolálhatók, amelyek önmagukban is képesek károsítani a szemet. Juhokban a kórokozó leggyakrabban a M. (B.) ovis, ugyancsak többnyire társfertőző baktériumokkal és vírusokkal együtt. Dél-Afrikában leírtak olyan juh keratoconjunctivitis-eseteket, ahol a M. conjunctivaet találták egyedül kórokozónak. A Moraxella bovis rövid, vaskos pálcika, felületén fimbriák találhatók. A fimbriák alapján a törzsek ez ideig 7 szerocsoportba sorolhatók. A M. bovis törzsek a vörösvérsejteket feloldják, és különféle extracellularis enzimeket (zselatinázt stb.) termelnek. A fimbriák teszik lehetővé a baktériumoknak a kötő- és a szaruhártya hámsejtjeihez való kapcsolódását, az extracellularis enzimek pedig hozzájárulnak a kötő- és szaruhártyán a gyulladás és a kimaródások létrejöttéhez. A M. bovis gazdaspektruma széles, a házi- és vadon élő kérődzőkben egyaránt megtelepszik. A M. ovis baktériumok párosával álló coccusok, a törzsek egy részének a felületén fimbriák találhatók, a virulens törzsek béta-hemolízist okoznak, proteolitikus, extracellularis enzimeket azonban nem termelnek. A juh és a szarvasmarha orrüregében és kötőhártyáján egyaránt előfordulnak. A moraxellák ellenálló képessége kicsi, csak a velük fertőzött állatok nyálkahártyáin maradnak életben, a külvilágban egy-két nap alatt elpusztulnak. Járványtan. A fertőző keratoconjunctivitist leggyakrabban szarvasmarha-állományokban látjuk, megbetegedhetnek azonban a juhok, a kecskék, a bivalyok és ritkábban a vadon élő kérődzők is. Az első szórványos esetek megjelenése után a betegség rohamosan terjed és gyógykezelés hiányában 1–3 hét alatt az állatok 30–90%-a megbetegedhet. A 2–12 hónapos borjak, illetve növendék marhák a legfogékonyabbak. A juhok, legalábbis idehaza, enyhébben betegszenek meg, mint a szarvasmarhák. Kórfejlődés. A hámsejtekhez tapadó moraxellák hatására conjunctivitis és keratitis alakul ki. Tünetek. A lappangási idő többnyire 2–4 nap. Első tünetként az állatok könnyeznek, a szemhéjak duzzadtak, az állatok szemüket zárva tartják és kerülik a fényt. A kötőhártya erezetes belövelltségével egyidejűleg a szaruhártya a középpontból kiindulóan elhomályosodik és egész terjedelmében kékesfehér fényűvé válik. Az elváltozás gyakran csak az egyik szemet érinti és enyhébb esetekben 7–10 nap alatt magától meggyógyul, miközben a periféria felől vérerek hatolnak a szaruhártyába (adventitialis vascularisatio), és ezek szomszédságából kiindulva a szaruhártya feltisztul. A feltisztulás azonban nem mindig teljes, és a szaruhártya középpontjában változó nagyságú, fehér heg maradhat vissza. A szaruhártya a baktériumok által termelt extracellularis enzimek hatására, illetve a viszkető, fájó, beteg szem dörzsölésének következményeként kifekélyesedhet és súlyos, gennyes belső szemgyulladás alakulhat ki. Ilyenkor a szemhéjak is sérülhetnek, és ezek gyulladása (blepharitis) súlyosbíthatja a folyamat kimenetelét. A kifekélyesedett szaruhártya szakszerű kezelésre is csak több hét alatt gyógyul meg. Juhokban rendszerint enyhe kötőhártya-gyulladás, könynyezés, fénykerülés látható. Kórjelzés. A betegség jelentkezésének körülményei, gyors terjedése és a klinikai tünetek együtt lehetővé teszik a kórjelzést. A bakteriológiai vizsgálattal kideríthető, hogy csupán moraxellák vagy egyéb kórokozók is részt vesznek-e a betegség előidézésében. Az elkülönítő kórjelzés szempontjából a szem megbetegedése miatt szarvasmarhákban elsősorban a fertőző rhinotracheitis (lázas általános tünetek, orrfolyás, a kötőhártya göbös gyulladása stb.) és a roncsoló orrhurut (súlyos általános állapot, a nyálkahártyákon kimaródások, elhalások, a periféria felől induló szaruhártya-elhomályosodás stb.) jön szóba. Gyógyítás. A betegeket lehetőleg a betegség minél korábbi szakaszában gyógykezelni kell, és egyúttal gondoskodni kell a hajlamosító hatások csökkentéséről is. A beteg állományt napfénytől, széltől, portól védett helyen kell elhelyezni, és meg kell szüntetni a légyinváziót. A beteg állatok szemét megfelelő kezelőfolyosóban, legalább naponta kétszer, 3–5 napon át, antibiotikumot (esetleg helyi érzéstelenítőszert és a komplikációmentes esetekben a gyulladás csökkentése érdekében kismennyiségű glikokortikoidot is) tartalmazó kenőccsel vagy sprayvel kell kezelni. Az antibiotikumok közül a neomicin, a tetraciklinek vagy a klóramfenikol használható leginkább. A kenőcsöt lehetőleg a kötőhártyazsákba kell juttatni. Ha a szaruhártyán már kimaródások vannak, nem szabad glikokortoidokat alkalmazni. Súlyosabb esetekben célszerű parenteralisan is tartós hatású tetraciklineket adni. Ez utóbbi gyógykezelést 20 mg/testömeg kg adagban, 3–4 nap múlva egyszer megismételve, helyi kezelés nélkül is hatékonynak találták. Megelőzés. A megelőzésben fontos a hajlamosító hatások csökkentése. A nagy szarvasmarha- és juhtartó országokban a betegség megelőzésére vakcinákat is előállítanak. Úgy látszik, hogy az alumíniumgélhez adszorbeált vakcinák válnak be leginkább. Ilyen vakcinával borjakat 3 hetes időközzel kétszer egymásután oltva a betegséget meg tudták előzni (Lepper és mtsai., 1992).
A szarvasmarha fertőző keratoconjunctivitise

A szarvasmarha és a juh Histophilus somni okozta betegségei


A H. somni a szarvasmarha heveny, idegrendszeri tünetekkel járó tromboemboliás meningoencephalitisének az okozója, de okozhat számos egyéb kórképet, így reprodukciós zavarokat, borjakban elhúzódó hurutos tüdőgyulladást, továbbá megbetegítheti a juhokat is. Előfordulás. A szarvasmarha és a juhok H. somni okozta betegségei világszerte előfordulnak. Nálunk ez ideig a borjak H. somni okozta hurutos tüdőgyulladását (Forrai és mtsai., 1984), valamint a növendék kosok ugyanezen baktériumfaj okozta gennyes mellékhere- és heregyulladását (Hajtós és mtsai., 1986) állapították meg. Kóroktan. A H. somni rövid pálcika alakú, időnként azonban hosszabb fonalakká is kinövő, Gram-negatív baktérium. Bár a tápanyagok iránt igényes, sem X-, sem pedig V-faktort nem igényel. Legjobban csokoládéagaron, 10% CO2-ot is tartalmazó légtérben tenyészthető A törzsek antigén-szerkezetileg heterogének, de közös antigénkomponenseket is tartalmaznak. A sejtfal külső rétegéből készített antigénkivonatokat ELISA-ban vizsgálva a H. somni törzsek legalább 11 szerotípusba (csoportba) sorolhatók, de biztos, hogy további szerotípusok is léteznek. Jelentősen különbözik egymástól a törzsek virulenciája is. A juhokból izolált és különböző kórképeket előidéző, Haemophilus agni és Histophilus ovis néven leírt baktériumok tenyésztési, morfológiai és biokémiai sajátságaik tekintetében azonosak a H. somni-val. A H. somni ellenálló képessége kicsi, a velük fertőzött állatokon kívül tartósan nem marad életben. Járványtan. A H. somni fakultatív pathogen baktérium, természetes viszonyok között is megtalálható a szarvasmarha felső légutainak a nyálkahártyáin, továbbá az urogenitalis nyálkahártyákon, bikákban főként a tasak nyálkahártyáján, tehenekben pedig a hüvelyben. A fertőződés, úgy látszik, már korán, borjúkorban bekövetkezik. Az USA-ban és Kanadában a klinikailag tünetmenetes szarvasmarhák 23–56,5%-nak a vérében találtak a H. somni-val szembeni ellenanyagokat. A H. somni megtalálható a juhok hüvelyének és a kosok praeputiumának a nyálkahártyáján is, bár úgy látszik, jóval kisebb gyakorisággal, mint szarvasmarhában. A fertőződés a légúti váladékokkal aerogén úton és a húgyutakból a vizelettel, valamint az ondóval egyaránt megtörténhet. Mind szarvasmarhában, mind pedig juhokban előfordul a hüvelyből, illetve a tasakból kiinduló, ascendáló fertőzés is. A fertőződés az esetek többségében tünetmentes marad, az állatok jelentős része azonban a baktériumot tartósan hordozza. Szarvasmarhában a legnagyobb veszteséget okozó thromboemboliás meningoencephalitis főleg fiatal 1–3 éves hízómarha-állományokban alakul ki, szállítás, megfázás és egyéb hajlamosító okok hatására (Bruchner és mtsai., 1995). Kórfejlődés. A kórokozó szarvasmarhában a fertőzést követően elsődlegesen a légutakban szaporodik el, majd septikaemia alakul ki, amelynek következtében gyulladásos-elhalásos folyamatok alakulnak ki a központi idegrendszerben, a légutakban, az ízületekben és másutt is. Főleg a vérerek betegszenek meg, amelyet a kisvérerek gyulladása (vasculitis), környéküknek savós-gennysejtes beszűrődése és ennek következményeként a környező szövetek elhalása (septicus infarctusok) jellemez. Tünetek. A betegség az esetek többségében lázas általános tünetekkel és a légzőszervek megbetegedésével kezdődik. A testhőmérséklet 41 oC körülire emelkedik, a légzés szapora, az állatok köhögnek, savós, majd gennyes orrfolyásuk van. Az elhúzódó esetekben fibrinkiválással járó tüdő- és mellhártyagyulladás és ízületgyulladások is kialakulnak. A légúti tüneteket mutató állatok kb. 5–20%-ában jelennek meg a thromboemboliás meningoencephalitis tünetei, izgatottság, görcsök, kényszermozgások, ataxia, kancsalság, nystagmus. A betegség idegrendszeri tünetekkel járó formája acutan, peracutan zajlik le, ezek az állatok rendszerint 24–48 óra alatt elhullanak. Megbetegedhetnek a nemi szervek is, tehenekben szórványosan vetélés, gyenge borjak születése, idült endometritis, salpingitis, következményes meddőség, mastitis alakulhat ki. Bikákban a tasakra és a húgyutakra korlátozódó fertőzés többnyire tünetmentes marad, ha azonban a kórokozó a herékbe is bejutott, romlik az ondó minősége, és benne gennysejtek is megjelennek, a herékben, mellékherékben pedig gennyes gyulladás alakul ki. A gyenge életképességű borjakban gyakori a H. somni okozta elhúzódó hurutos, gennyes tüdőgyulladás, amelyhez rendszerint pasteurellák és különféle gennyesztő baktériumok (Trueperella pyogenes) is csatlakoznak. Juhokban is kialakulhat lázas általános tünetekkel járó septikaemia, ízületgyulladások, mastitis, ritkán vetélés (Mc Dowell, 1994), kosokban gennyes mellékhere- és heregyulladás az ondó minőségének a romlásával stb., valamint alkalmanként thromboemboliás meningoencephalitis (Cassidy és mtsai., 1997). Kórbonctan. A légutak nyálkahártyája gyulladásos, kivörösödött, benne vérzéseket, kimaródásokat találunk, felületét gyakran fibrin fedi. Az elhúzódó esetekben vérzésekkel, fibrinkiválással járó pneumonia is látható. A thromboemboliás meningoencephalitisben elhullott szarvasmarhákban az egész agyvelőben elszórtan 0,1–4 cm átmérőjű, sötétbarna, vérzéses-elhalásos gócokat találunk. Ritkábban a gerincvelőben is kialakulnak ilyen gócok. Szövettanilag vérzéseket, a vérerek thrombosisát és neutrofil granulocyták felgyülemlését látjuk az elhalásos gócokban. A gyulladásos erek üregét gyakran baktériumok tömege által képzett embolusok töltik ki. A vérerek thromboemboliás elváltozásai megtalálhatók a légutak nyálkahártyáiban, a tüdőben, a szemben, a vesékben, a húgyhólyagban, a vázizomzatban stb. is. Kórjelzés. Az idegrendszeri tünetek, valamint az agy- és gerincvelő kórszövettani vizsgálata ugyan jellemző, a biztos kórjelzéshez azonban a kórokozót az agyvelőből, illetve az elváltozott szövetekből, ondóból stb. ki kell tenyészteni. Az elkülönítő kórjelzés szempontjából egyebek mellett szóba jön a listeriosis (szarvasmarhában sporadikus, lassabban zajlik le), a chlamydophilosis (az agyvelőgyulladásos forma rendszerint félévesnél fiatalabb borjakat érint, szórványos, valamivel lassabban zajlik le), a veszettség (csak a megmart állatok betegszenek meg, dühöngés, nyálzás, rekedtség stb.) és a szarvasmarha fertőző rhinotracheitise (gyakori, főleg borjakban, orrfolyás, kimaródások az orr nyálkahártyáján, az idegrendszeri forma ritka). Gyógyítás. A betegek gyógykezelésére parenteralisan adott potenciált szulfonamidok, az ampicillin, a tetraciklinek és egyéb, széles therapiás skálájú antibiotikumok, valamint fluoroquinolonok vehetők igénybe. Az idegrendszeri tüneteket mutató állatok gyógykezelése rendszerint sikertelen. Megelőzés. A megelőzésben fontos a stresszhatások lehetőség szerinti elkerülése. A megelőzésére igénybe vesznek inaktivált, alumíniumgélhez adszorbeált H. somni törzseket tartalmazó vakcinákat is. Az ilyen vakcinákkal kétszer egymásután oltott fiatal hízómarha-állományokban a betegség idegrendszeri formájának az előfordulása jelentősen csökkent. Egyes országokban használnak inaktivált vakcinákat a borjak H. somni okozta betegségének a megelőzésére is. Ennek érdekében a vemhes teheneket vakcinázzák az ellés előtt hét és négy héttel, majd a borjakat is először négyhetes, majd hét-nyolc hetes korukban ismét (Donkersgoed és mtsai., 1995).
A szarvasmarha és a juh Histophilus somni okozta betegségei

A borjak baktériumok okozta tüdőgyulladással járó megbetegedései


Főként fiatal borjakban, ritkábban felnőtt szarvasmarhában is előfordulnak Pasteurella multocida és Mannheimia haemolytica okozta bronchopneumonia, illetve kruppos tüdőgyulladás formájában lezajló betegségek, amelyeknek a kialakulásában a hajlamosító hatások (a fiatal állatok zsúfolt elhelyezése, megfázás, szállítás, különféle vírusfertőzések stb.) játszanak döntő szerepet. Ezek a betegségek a világban mindenütt, így nálunk is előfordulnak és különösen nagyüzemekben jelentős elhullásokat okozhatnak. A kórokozó az esetek többségében a P. multocida, közülük is főleg az A buroktípusú törzsek, a M. haemolyticák közül pedig zömmel az 1-es és 2-es szerotípusok (Fodor és mtsai., 1988), de a Histophilus somni, a Trueperella pyogenes és mycoplasmák is szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában (Otter és Farrer, 1997). Ezek mellett rendszerint adenovírusok, a parainfluenza 3 vírus, esetenként a bovin respiratory syncitial vírus és a bovin herpes 1 (IBR) vírus, illetve ezeknek a különböző kombinációi játszanak szerepet a betegség kialakulásában. A vírusfertőzések a nyálkahártyák károsításával lehetővé teszik a pasteurellák beszaporodását a szövetekbe. Ezekkel a baktériumokkal és vírusokkal a fiatal borjak életük első heteiben az anyjuktól, illetve más borjaktól, rendszerint a légutakon át fertőződnek. Jó ellenálló képességű borjakban a fertőzés az esetek többségében tünetmentes marad, de az ilyen állatok is hónapokig hordozzák és alkalmanként ürítik is orrváladékukkal a kórokozókat. A P. multocida törzsek a légutakban gyulladást, a tüdőben pedig kruppos tüdő- és mellhártyagyulladást okoznak. A tüdőbe jutott M. haemolytica baktériumok az alveolaris macrophagokat támadják meg, amelyek phagocytálóképessége ennek következtében csökken. A nyirokerekben thrombusok keletkeznek, és a környező tüdőszövetbe fibrinogénben dús savó lép ki. Az elváltozások többnyire a tüdő elülső lebenyeire korlátozódnak vagy legalábbis ott kezdődnek. A folyamat lassabb lezajlása esetén a tüdőelváltozások gócos jellegűek, és a tüdő metszéslapja ilyenkor tarkázott. Gyorsabb lezajláskor nagyobb területek azonos májasodási szakban vannak. A nyirokerek thrombosisa miatt elhalás is kialakulhat. Egyidejű gennyesedéskor más baktériumok (corynebacteriumok, strepto- és staphylococcusok) jelenléte is megállapítható. Klinikai tünetekkel járó betegség többnyire az 1–3 hónapos borjakban alakul ki. A borjakban kezdetben csupán enyhe láz, köhögés, orrfolyás alakul ki, de a folyamat lassan súlyosbodik. Az orrfolyás gennyessé válik, a tüdőgyulladás következményeként nehezített lélegzés alakul ki, a borjak étvágytalanok, soványodnak, s rendszerint néhány hét alatt elhullanak. Ritkán a folyamat gyorsabb lefolyású, és előfordulhat idősebb borjak megbetegedése is. Felnőtt szarvasmarhákban a pasteurellák okozta tüdőgyulladás általában szórványos, halmozódhat azonban hosszabb távú, kimerítő szállítás után (szállítási betegség, shipping fever). Ez utóbbi betegséget nálunk az 1970-es évek eleje óta az Észak-Amerikából importált tenyészállat-szállítmányok megérkezését követően észlelték (Kégl, 1976). A szállított állatcsoportokban a heveny légúti tünetek, láz, köhögés, orrfolyás, nehezített lélegzés, általában a megérkezés után 1–8 nappal, ritkábban csak 2–3 hét múlva jelentkeztek. Kezelés nélkül a betegek jelentős része elhullott. Bár a klinikai tünetek és a kórbonctani elváltozások mind borjakban, mind pedig felnőtt állatokban utalnak a betegségre, a kórjelzéshez bakteriológiai és virológiai vizsgálatokra egyaránt szükség van. A pasteurellák a gyulladásos tüdőterületekből kitenyészthetők, a vérsavóban velük szemben megjelenő ellenanyagok pedig kimutathatók ELISA-val és immunoblot eljárással. Gyakori, hogy mycoplasmák és chlamydiák is jelen vannak a váladékokban. A vírusok kitenyésztésére többnyire csak a gyulladásos folyamatok kezdetén van esély. A vérsavók szerológiai vizsgálatával azonban, a titeremelkedés alapján, az esetek egy részében kideríthető, hogy melyik vírus vagy vírusok játszhattak szerepet a betegség kialakulásában. A beteg állatokat el kell különíteni és parenteralisan 5–6 napig antibiotikumokkal kell kezelni. A megelőzésben alapvető az optimális tartási és takarmányozási körülmények biztosítása. A légúti fertőzések megelőzése szempontjából is jól bevált a borjaknak a szabadban, fedett egyedi ketrecekben való elhelyezése az élet első néhány hónapjában. A szállítási betegség megelőzésében lényeges az állatokat érő stressz lehetőség szerinti csökkentése (minél kevesebb helyről való vásárlás, gyors szállítás stb.), az izolált letelepítés és az állatok nyugton hagyása legalább egy hónapig. A szarvasmarha-pasteurellosisok megelőzésére is igénybe veszik a megfelelő szerotípusú, elölt P. multocida, illetve M. haemolytica törzseket tartalmazó, alumíniumgélhez adszorbeált vagy olajjal adjuvált vakcinákat. Nálunk kedvező eredményekkel olyan, alumíniumgélhez adszorbeált vakcinát is kipróbáltak, amely a P. multocida A buroktípusú és a M. haemolytica 1-es szerotípusa mellett inaktivált parainfluenza 3 vírustörzset is tartalmazott. Az utóbbi vakcinával a borjakat először 4–6 hetes korban, majd két hét múlva újra oltva a légzőszervi tüneteket mutató borjak száma, az emiatti elhullás és a gyógyszerköltség jelentősen csökkent (Fodor és Rusvai, 1993).
A borjak baktériumok okozta tüdőgyulladással járó megbetegedései