A sertések streptococcosisa

A sertések streptococcusok okozta betegségei világszerte előfordulnak, nálunk is gyakoriak (Tanyi és Kudron, 1968). Megnyilvánulhatnak helyi gennyesedésekben, pl. a lábvégekre, egyes ízületekre korlátozódó formában, a nyaki nyirokcsomók elgennyesedésében, kialakulhat mastitis, metritis, de létrejöhet lázas általános tünetekkel, az ízületek, az agyburkok és az agyvelő gyulladásával járó septikaemia is.

A sertések streptococcosisainak előidézésében a legnagyobb jelentősége a Lancefield-féle D csoportba tartozó S. suisnak van, de ugyanilyen kórképeket előidézhet a S. porcinus (E, P, U és V csoport), a S. equi subsp. equisimilis (C csoport) és ritkán más streptococcusok is. A S. suis törzseknek poliszacharid burka van, burokantigénjeik alapján a törzsek ez ideig legalább 30 szerotípusba sorolhatók (Heath és mtsai., 1995). Leggyakrabban a 2-es szerotípust izolálják a septikaemiával járó esetekből.

A streptococcusokkal való fertőződés a születést követően a kocáktól, más malacoktól vagy a környezetből jön létre. A S. suis és más streptococcusok természetes viszonyok között is megtalálhatók a sertések orrüregében és a tonsillákban, a nyállal, orrváladékkal stb. ürülnek, és a környezetben hetekig életképesek maradnak. A streptococcosisok főleg nagyüzemben, zsúfolt tartási viszonyok között gyakoriak. A streptococcusok bejuthatnak a szövetek közé, a bőr, illetve nyálkahártyák sérülésein (a lábvégek sérülései, a bőr kidörzsölése a betonpadozaton, a fémrácsokon, a szájbeli sérülések a szemfogak lecsípésekor stb.), de aerogén vagy per os fertőzés eredményeként a torok nyirokszövetein keresztül is. A fertőződést követően a malacok ellenálló képességétől és a törzs virulenciájától függ, hogy a fertőzésnek lesznek-e egyáltalán következményei, illetve, hogy csupán helyi gennyesedés vagy generalizált fertőzés alakul ki. Bár streptococcusok okozta gennyesedés minden korú sertésben előfordulhat, a septikaemiával járó formában nagyobb számban az 1–4 hetes korú malacok szoktak megbetegedni, míg süldőkben és felnőtt állatokban a betegség szórványosan fordul elő.

A betegség szopósmalacokban is eleinte egy-egy alomra korlátozódik, de később nagyobb állományokban endémiás jelleggel továbbterjed. A beteg malacok lázasak, étvágytalanok, bágyadtak, szőrük fénytelen, bőrük sápadt, egyik-másik ízületük megduzzad, fájdalmas, ezek sántítanak, nehezen mozognak, azokban a malacokban pedig, ahol a streptococcusok az agyburokba és az agyvelőbe is bejutottak, a bőr túlérzékenysége, fogcsikorgatás, támolygás és görcsök is kialakulnak. Süldőkben és felnőtt sertésekben többnyire ízületgyulladással, ritkán endocarditisszel járó forma alakul ki. Vemhes kocák elvetélhetnek.

Az elhullott malacok anaemiásak, az izomzat sápadt, a savóshártyák alatt a szíven, a tüdőben és a vesében pontszerű vérzések találhatók. A lép megnagyobbodott, élénkvörös, gumiszerű tapintatú, a májban apró, elhalásos gócok (tályogok) találhatók. A savóshártyákat fibrines-gennyes váladék fedheti. A gyulladásos ízületekben savós-gennyes váladék található. Az agyburkokban és az agyvelő állományában is szövettanilag fibrinkiválással járó gennyes gyulladás található.

A betegség kórjelzéséhez a klinikai tünetek és kórbonctani elváltozások mellett szükség van a kórokozó kitenyésztésére és azonosítására is. A betegek a kezdeti szakaszban parenteralisan adott penicilinnel, eritromicinnel, tetraciklinekkel, fluorquinolonokkal eredményesen gyógykezelhetők.

A betegség megelőzésében lényeges a tiszta, kifertőtlenített elletők használata, a megfelelő légcsere, a zsúfolt tartás és a sérülések lehetőség szerinti elkerülése, a malacok megfelelő vas- és A-vitamin-ellátása. A betegség megelőzésére használhatóak a S. suis megfelelő buroktípusú törzseit tartalmazó, inaktivált vakcinák is.