A juhok és a kecskék pasteurellosisai

A juhok és a kecskék pasteurellosisa rendszerint heveny tüdőgyulladás formájában zajlik le, fiatal állatokban azonban lázas általános tünetekkel járó, heveny septikaemia is kialakulhat. A juhok pasteurellosisa világszerte előfordul, nagyobb juhállományokban, főleg télen, nálunk is tömeges veszteségeket okoz.

Kóroktan. Előidézésében a P. multocida A és ritkábban D, valamint a M. haemolytica és a Bibersteinia trehalosi törzsek játszanak szerepet. Ez utóbbiak közül bármelyik szerotípus előfordulhat, nálunk az 1-es, 2-es, 6-os, 9-es szerotípusokat találtuk a leggyakoribbaknak (Hajtós és mtsai., 1985).

Járványtan. Mind a P. multocida, mind pedig a M. haemolytica törzsek rendszerint természetes viszonyok között is megtalálhatók a felső légutak nyálkahártyáin és a tonsillákban. A betegség kiváltásában hajlamosító hatások szerepelnek. Ezek közül a legjelentősebb a hideg, nedves, huzatos istállókban való tartás, az átcsoportosítás, a fárasztó szállítás vagy lábonhajtás, bárányoknál az elválasztás, az éhezés, a penészes takarmányok etetése, a szelénhiány stb. A légutakat érintő vírusfertőzések (parainfluenza 3, reovírusok, adenovírusok stb.) ugyancsak elősegítik a betegség kialakulását. Nálunk a betegség rendszerint hízlaldába állított, zsúfolt körülmények között tartott bárányokban jelentkezik, télen.

Kórfejlődés. A P. multocida törzsek rendszerint heveny kruppos tüdőgyulladást, ritkábban septikaemiát okoznak. A M. haemolytica törzsei valamennyi korú juhban tüdő- és mellhártyagyulladást, ezen kívűl a 3 hónaposnál fiatalabb bárányokban septikaemiát idéznek elő. A Bibersteinia trehalosi a tonsillákból bejut a torok szöveteibe, ahonnan baktérium-embolusok formájában szétszóródnak, és főleg a tüdőben és másutt fennakadva az embolusokban elszaporodó baktériumok lokális gyulladást és elhalást váltanak ki.

Tünetek. Választott és növendék bárányokban a betegség gyakran heveny septikaemia formájában zajlik le. A bárányok lázasak, étvágytalanok, érverésük, légzésük szapora. Kialakulhat ízületgyulladás, középfülgyulladás, az agyburkok gyulladása stb. Idősebb állatokban általában félheveny tüdőgyulladás formájában zajlik le a betegség. Az állatok lázasak, köhögnek, eleinte savós, majd gennyes orrfolyásuk van, nehezítetten lélegeznek. Anyajuhokban kialakulhat tőgygyulladás, ritkán vetélés, kosokban mellékhere-gyulladás stb.

Meleg égövi országokban gyakran, nálunk csak kivételesen, felnőtt állományokban is előfordul a P. multocida okozta heveny septikaemia, amelynek klinikai tünetei a bivaly és a szarvasmarha vérzéses septikaemiájára emlékeztetnek. Hirtelen magas láz, nagyfokú elesettség, nehezített légzés, savós orrfolyás, oedema a nyakon, a mellkas, valamint a has alján és tömeges elhullás jelentkezik.

Kórbonctan. A heveny vérfertőzésben elhullott bárányokban csupán apró vérzéseket találunk a savóshártyák alatt, a testüregekben vörhenyes folyadék halmozódik fel, a nyirokcsomók savósan duzzadtak, gyakran feketésvörös színűek, de a lép normális. Gyakran a száj-, a garat-, az orrüreg és melléküregeinek a nyálkahártyája duzzadt, bővérű. A mandulák duzzadtak, és rajtuk mélyre terjedő elhalások találhatók (Ratalics és Szabó, 1964). A lassabban lezajló esetekben testszerte kiterjedt vérzések vannak a savóshártyák alatt és a nyálkahártyákban, a toroktájék vörhenyes savóval beivódott, a tüdő egyes területei oedemásak, és egyes lebenyekben kruppos gyulladás található. Az érintett területek fölött a mellhártya savós-fibrines gyulladása észlelhető. Egyes hullákban nagyobb terjedelmű vérzéseket és fibrines mellhártya- és hashártyagyulladást találunk. Ritkábban agyhártya- és agyvelőgyulladás is kialakul. Idült esetekben egyes tüdőterületek elhaltak, beolvadtak, a belek nyálkahártyája gyulladásos, a bonclelet vérszegénységre és senyvességre utal.

Kórjelzés. Az elváltozott tüdőterületekből a pasteurellák kitenyészthetők, de virológiai és vírusszerológiai módszerekkel tisztázni kell az esetleges vírusos hátteret is.

Gyógyítás. A betegség korai szakaszában parenteralisan adott célzott antibiotikum-terápiával a betegek többsége megmenthető. A betegeket az állománytól gyógyulásukig el kell különíteni. A megelőzésben a tartási és a takarmányozási viszonyok megjavításának van döntő szerepe: száraz, tiszta alom, jól szellőztetett, de huzatmentes istálló, megfelelő táplálóértékű, mikotoxinokkal nem szennyezett takarmányok adása, az állatok keverésének elkerülése, a több helyről összehozott állatok kisebb csoportokban való elhelyezése stb.

A betegség megelőzésére számos országban forgalomban vannak a különféle elölt P. multocida, illetve P. haemolytica törzseket vagy ezek kivonatát tartalmazó, inaktivált, adjuvált vakcinák. A vakcinákat főleg nagy tömegben együtt tartott, hizlalásra beállított bárányok megvédésére veszik igénybe, igen változó eredményekkel. A homológ szerotípusokat tartalmazó, akár P. multocida, akár P. haemolytica vagy mindkét faj antigénjeit tartalmazó vakcinákkal kétszer egymás után oltott állatokban a tüdőgyulladásos esetek és az elhullások száma jelentősen csökkenthető volt (Black és mtsai., 1997).