A szarvasmarha és a juh Histophilus somni okozta betegségei

A H. somni a szarvasmarha heveny, idegrendszeri tünetekkel járó tromboemboliás meningoencephalitisének az okozója, de okozhat számos egyéb kórképet, így reprodukciós zavarokat, borjakban elhúzódó hurutos tüdőgyulladást, továbbá megbetegítheti a juhokat is.

Előfordulás. A szarvasmarha és a juhok H. somni okozta betegségei világszerte előfordulnak. Nálunk ez ideig a borjak H. somni okozta hurutos tüdőgyulladását (Forrai és mtsai., 1984), valamint a növendék kosok ugyanezen baktériumfaj okozta gennyes mellékhere- és heregyulladását (Hajtós és mtsai., 1986) állapították meg.

Kóroktan. A H. somni rövid pálcika alakú, időnként azonban hosszabb fonalakká is kinövő, Gram-negatív baktérium. Bár a tápanyagok iránt igényes, sem X-, sem pedig V-faktort nem igényel. Legjobban csokoládéagaron, 10% CO2-ot is tartalmazó légtérben tenyészthető A törzsek antigén-szerkezetileg heterogének, de közös antigénkomponenseket is tartalmaznak. A sejtfal külső rétegéből készített antigénkivonatokat ELISA-ban vizsgálva a H. somni törzsek legalább 11 szerotípusba (csoportba) sorolhatók, de biztos, hogy további szerotípusok is léteznek. Jelentősen különbözik egymástól a törzsek virulenciája is. A juhokból izolált és különböző kórképeket előidéző, Haemophilus agni és Histophilus ovis néven leírt baktériumok tenyésztési, morfológiai és biokémiai sajátságaik tekintetében azonosak a H. somni-val. A H. somni ellenálló képessége kicsi, a velük fertőzött állatokon kívül tartósan nem marad életben.

Járványtan. A H. somni fakultatív pathogen baktérium, természetes viszonyok között is megtalálható a szarvasmarha felső légutainak a nyálkahártyáin, továbbá az urogenitalis nyálkahártyákon, bikákban főként a tasak nyálkahártyáján, tehenekben pedig a hüvelyben. A fertőződés, úgy látszik, már korán, borjúkorban bekövetkezik. Az USA-ban és Kanadában a klinikailag tünetmenetes szarvasmarhák 23–56,5%-nak a vérében találtak a H. somni-val szembeni ellenanyagokat. A H. somni megtalálható a juhok hüvelyének és a kosok praeputiumának a nyálkahártyáján is, bár úgy látszik, jóval kisebb gyakorisággal, mint szarvasmarhában.

A fertőződés a légúti váladékokkal aerogén úton és a húgyutakból a vizelettel, valamint az ondóval egyaránt megtörténhet. Mind szarvasmarhában, mind pedig juhokban előfordul a hüvelyből, illetve a tasakból kiinduló, ascendáló fertőzés is. A fertőződés az esetek többségében tünetmentes marad, az állatok jelentős része azonban a baktériumot tartósan hordozza.

Szarvasmarhában a legnagyobb veszteséget okozó thromboemboliás meningoencephalitis főleg fiatal 1–3 éves hízómarha-állományokban alakul ki, szállítás, megfázás és egyéb hajlamosító okok hatására (Bruchner és mtsai., 1995).

Kórfejlődés. A kórokozó szarvasmarhában a fertőzést követően elsődlegesen a légutakban szaporodik el, majd septikaemia alakul ki, amelynek következtében gyulladásos-elhalásos folyamatok alakulnak ki a központi idegrendszerben, a légutakban, az ízületekben és másutt is. Főleg a vérerek betegszenek meg, amelyet a kisvérerek gyulladása (vasculitis), környéküknek savós-gennysejtes beszűrődése és ennek következményeként a környező szövetek elhalása (septicus infarctusok) jellemez.

Tünetek. A betegség az esetek többségében lázas általános tünetekkel és a légzőszervek megbetegedésével kezdődik. A testhőmérséklet 41 oC körülire emelkedik, a légzés szapora, az állatok köhögnek, savós, majd gennyes orrfolyásuk van. Az elhúzódó esetekben fibrinkiválással járó tüdő- és mellhártyagyulladás és ízületgyulladások is kialakulnak. A légúti tüneteket mutató állatok kb. 5–20%-ában jelennek meg a thromboemboliás meningoencephalitis tünetei, izgatottság, görcsök, kényszermozgások, ataxia, kancsalság, nystagmus. A betegség idegrendszeri tünetekkel járó formája acutan, peracutan zajlik le, ezek az állatok rendszerint 24–48 óra alatt elhullanak. Megbetegedhetnek a nemi szervek is, tehenekben szórványosan vetélés, gyenge borjak születése, idült endometritis, salpingitis, következményes meddőség, mastitis alakulhat ki. Bikákban a tasakra és a húgyutakra korlátozódó fertőzés többnyire tünetmentes marad, ha azonban a kórokozó a herékbe is bejutott, romlik az ondó minősége, és benne gennysejtek is megjelennek, a herékben, mellékherékben pedig gennyes gyulladás alakul ki. A gyenge életképességű borjakban gyakori a H. somni okozta elhúzódó hurutos, gennyes tüdőgyulladás, amelyhez rendszerint pasteurellák és különféle gennyesztő baktériumok (Trueperella pyogenes) is csatlakoznak.

Juhokban is kialakulhat lázas általános tünetekkel járó septikaemia, ízületgyulladások, mastitis, ritkán vetélés (Mc Dowell, 1994), kosokban gennyes mellékhere- és heregyulladás az ondó minőségének a romlásával stb., valamint alkalmanként thromboemboliás meningoencephalitis (Cassidy és mtsai., 1997).

Kórbonctan. A légutak nyálkahártyája gyulladásos, kivörösödött, benne vérzéseket, kimaródásokat találunk, felületét gyakran fibrin fedi. Az elhúzódó esetekben vérzésekkel, fibrinkiválással járó pneumonia is látható. A thromboemboliás meningoencephalitisben elhullott szarvasmarhákban az egész agyvelőben elszórtan 0,1–4 cm átmérőjű, sötétbarna, vérzéses-elhalásos gócokat találunk. Ritkábban a gerincvelőben is kialakulnak ilyen gócok. Szövettanilag vérzéseket, a vérerek thrombosisát és neutrofil granulocyták felgyülemlését látjuk az elhalásos gócokban. A gyulladásos erek üregét gyakran baktériumok tömege által képzett embolusok töltik ki. A vérerek thromboemboliás elváltozásai megtalálhatók a légutak nyálkahártyáiban, a tüdőben, a szemben, a vesékben, a húgyhólyagban, a vázizomzatban stb. is.

Kórjelzés. Az idegrendszeri tünetek, valamint az agy- és gerincvelő kórszövettani vizsgálata ugyan jellemző, a biztos kórjelzéshez azonban a kórokozót az agyvelőből, illetve az elváltozott szövetekből, ondóból stb. ki kell tenyészteni. Az elkülönítő kórjelzés szempontjából egyebek mellett szóba jön a listeriosis (szarvasmarhában sporadikus, lassabban zajlik le), a chlamydophilosis (az agyvelőgyulladásos forma rendszerint félévesnél fiatalabb borjakat érint, szórványos, valamivel lassabban zajlik le), a veszettség (csak a megmart állatok betegszenek meg, dühöngés, nyálzás, rekedtség stb.) és a szarvasmarha fertőző rhinotracheitise (gyakori, főleg borjakban, orrfolyás, kimaródások az orr nyálkahártyáján, az idegrendszeri forma ritka).

Gyógyítás. A betegek gyógykezelésére parenteralisan adott potenciált szulfonamidok, az ampicillin, a tetraciklinek és egyéb, széles therapiás skálájú antibiotikumok, valamint fluoroquinolonok vehetők igénybe. Az idegrendszeri tüneteket mutató állatok gyógykezelése rendszerint sikertelen.

Megelőzés. A megelőzésben fontos a stresszhatások lehetőség szerinti elkerülése. A megelőzésére igénybe vesznek inaktivált, alumíniumgélhez adszorbeált H. somni törzseket tartalmazó vakcinákat is. Az ilyen vakcinákkal kétszer egymásután oltott fiatal hízómarha-állományokban a betegség idegrendszeri formájának az előfordulása jelentősen csökkent. Egyes országokban használnak inaktivált vakcinákat a borjak H. somni okozta betegségének a megelőzésére is. Ennek érdekében a vemhes teheneket vakcinázzák az ellés előtt hét és négy héttel, majd a borjakat is először négyhetes, majd hét-nyolc hetes korukban ismét (Donkersgoed és mtsai., 1995).