A szarvasmarha fertőző keratoconjunctivitise - Autovakcina

Főként legelőn tartott szarvasmarhák betegsége, amely többnyire nyáron fordul elő és fiatal állatokban járványos jelleget ölthet.

Előfordulás. Világszerte előfordul, tömeges jelleggel főként a meleg égövi országokban. Különösen gyakran észlelik Észak-Amerikában és Ausztráliában, legelőn tartott csordákban, de nálunk sem tartozik a ritkaságok közé (Keleméri, 1974; Nagy, 1977). Jóval ritkábban ugyan, mint szarvasmarhában, de idehaza is észleltük enyhe formában, juhállományokban is.

Kóroktan. Szarvasmarhában az esetek többségében a kórokozó a Moraxella (M.) bovis, a beteg állatok kötőhártyájáról azonban gyakran egyéb kórokozók, így mycoplasmák (pl. Mycoplasma bovoculi, M. conjunctivae), a Chlamydophila psittaci, esetenként különféle vírusok (pl. adenovírusok, a szarvasmarha fertőző rhinotracheitisének a vírusa stb.) is izolálhatók, amelyek önmagukban is képesek károsítani a szemet. Juhokban a kórokozó leggyakrabban a M. (B.) ovis, ugyancsak többnyire társfertőző baktériumokkal és vírusokkal együtt. Dél-Afrikában leírtak olyan juh keratoconjunctivitis-eseteket, ahol a M. conjunctivaet találták egyedül kórokozónak.

A Moraxella bovis rövid, vaskos pálcika, felületén fimbriák találhatók. A fimbriák alapján a törzsek ez ideig 7 szerocsoportba sorolhatók. A M. bovis törzsek a vörösvérsejteket feloldják, és különféle extracellularis enzimeket (zselatinázt stb.) termelnek. A fimbriák teszik lehetővé a baktériumoknak a kötő- és a szaruhártya hámsejtjeihez való kapcsolódását, az extracellularis enzimek pedig hozzájárulnak a kötő- és szaruhártyán a gyulladás és a kimaródások létrejöttéhez. A M. bovis gazdaspektruma széles, a házi- és vadon élő kérődzőkben egyaránt megtelepszik.

A M. ovis baktériumok párosával álló coccusok, a törzsek egy részének a felületén fimbriák találhatók, a virulens törzsek béta-hemolízist okoznak, proteolitikus, extracellularis enzimeket azonban nem termelnek. A juh és a szarvasmarha orrüregében és kötőhártyáján egyaránt előfordulnak.

A moraxellák ellenálló képessége kicsi, csak a velük fertőzött állatok nyálkahártyáin maradnak életben, a külvilágban egy-két nap alatt elpusztulnak.

Járványtan. A fertőző keratoconjunctivitist leggyakrabban szarvasmarha-állományokban látjuk, megbetegedhetnek azonban a juhok, a kecskék, a bivalyok és ritkábban a vadon élő kérődzők is.

Az első szórványos esetek megjelenése után a betegség rohamosan terjed és gyógykezelés hiányában 1–3 hét alatt az állatok 30–90%-a megbetegedhet. A 2–12 hónapos borjak, illetve növendék marhák a legfogékonyabbak. A juhok, legalábbis idehaza, enyhébben betegszenek meg, mint a szarvasmarhák.

Kórfejlődés. A hámsejtekhez tapadó moraxellák hatására conjunctivitis és keratitis alakul ki.

Tünetek. A lappangási idő többnyire 2–4 nap. Első tünetként az állatok könnyeznek, a szemhéjak duzzadtak, az állatok szemüket zárva tartják és kerülik a fényt. A kötőhártya erezetes belövelltségével egyidejűleg a szaruhártya a középpontból kiindulóan elhomályosodik és egész terjedelmében kékesfehér fényűvé válik. Az elváltozás gyakran csak az egyik szemet érinti és enyhébb esetekben 7–10 nap alatt magától meggyógyul, miközben a periféria felől vérerek hatolnak a szaruhártyába (adventitialis vascularisatio), és ezek szomszédságából kiindulva a szaruhártya feltisztul. A feltisztulás azonban nem mindig teljes, és a szaruhártya középpontjában változó nagyságú, fehér heg maradhat vissza. A szaruhártya a baktériumok által termelt extracellularis enzimek hatására, illetve a viszkető, fájó, beteg szem dörzsölésének következményeként kifekélyesedhet és súlyos, gennyes belső szemgyulladás alakulhat ki. Ilyenkor a szemhéjak is sérülhetnek, és ezek gyulladása (blepharitis) súlyosbíthatja a folyamat kimenetelét. A kifekélyesedett szaruhártya szakszerű kezelésre is csak több hét alatt gyógyul meg. Juhokban rendszerint enyhe kötőhártya-gyulladás, könynyezés, fénykerülés látható.

Kórjelzés. A betegség jelentkezésének körülményei, gyors terjedése és a klinikai tünetek együtt lehetővé teszik a kórjelzést. A bakteriológiai vizsgálattal kideríthető, hogy csupán moraxellák vagy egyéb kórokozók is részt vesznek-e a betegség előidézésében.

Az elkülönítő kórjelzés szempontjából a szem megbetegedése miatt szarvasmarhákban elsősorban a fertőző rhinotracheitis (lázas általános tünetek, orrfolyás, a kötőhártya göbös gyulladása stb.) és a roncsoló orrhurut (súlyos általános állapot, a nyálkahártyákon kimaródások, elhalások, a periféria felől induló szaruhártya-elhomályosodás stb.) jön szóba.

Gyógyítás. A betegeket lehetőleg a betegség minél korábbi szakaszában gyógykezelni kell, és egyúttal gondoskodni kell a hajlamosító hatások csökkentéséről is. A beteg állományt napfénytől, széltől, portól védett helyen kell elhelyezni, és meg kell szüntetni a légyinváziót. A beteg állatok szemét megfelelő kezelőfolyosóban, legalább naponta kétszer, 3–5 napon át, antibiotikumot (esetleg helyi érzéstelenítőszert és a komplikációmentes esetekben a gyulladás csökkentése érdekében kismennyiségű glikokortikoidot is) tartalmazó kenőccsel vagy sprayvel kell kezelni. Az antibiotikumok közül a neomicin, a tetraciklinek vagy a klóramfenikol használható leginkább. A kenőcsöt lehetőleg a kötőhártyazsákba kell juttatni. Ha a szaruhártyán már kimaródások vannak, nem szabad glikokortoidokat alkalmazni. Súlyosabb esetekben célszerű parenteralisan is tartós hatású tetraciklineket adni. Ez utóbbi gyógykezelést 20 mg/testömeg kg adagban, 3–4 nap múlva egyszer megismételve, helyi kezelés nélkül is hatékonynak találták.

Megelőzés. A megelőzésben fontos a hajlamosító hatások csökkentése. A nagy szarvasmarha- és juhtartó országokban a betegség megelőzésére vakcinákat is előállítanak. Úgy látszik, hogy az alumíniumgélhez adszorbeált vakcinák válnak be leginkább. Ilyen vakcinával borjakat 3 hetes időközzel kétszer egymásután oltva a betegséget meg tudták előzni (Lepper és mtsai., 1992).